Cumisüveg NaturalWave® természetes hullámvonalú etetőcumival

A Lansinoh cumisüveget kifejezetten szoptatott babáknak tervezték.
Könnyű váltást biztosít a szoptatásról a cumisüvegre és vissza.
A kizárólagos szoptatás ajánlott a babák életének első 6 hónapjában!
Mielőtt cumisüvegből etetnétek a picit lehetőleg várjátok meg, hogy begyakorolja a szopási technikát.

További információ

Kattintson a Megosztás gombra

Submit your review
1
2
3
4
5
Submit
     
Cancel

Create your own review

Average rating:  
 18 reviews

Első két babámmal szerencsém volt, mert hat hónapos korukig tudtam szoptatni igény szerint. A harmadik terhességemből ikerfiúk születtek. Azt terveztem, hogy őket is csak szoptatni fogom. Az elején, amikor még kisebb volt az igény ez sikerült is. Sajnos hamar eljött az idő, amikor már pótlásról kellett gondoskodni. Mivel az előző gyermekeimnél nem volt szükség cumisüvegre, így nem ismertem szinte egyiket sem. Elkezdtem nézelődni és rögtön szimpatikus lett Lansinoh BPA és BPS mentes cumisüveg. Már ránézésre is úgy láttam a cumi alakjáról, hogy a formája mintha utánozná a mellet, hiszen nagyon rugalmasnak, nyújthatónak tűnt a cumi része. Az első alkalommal, amikor kipróbáltuk, mondhatni tökéletesnek bizonyult. Nem dőlt a szájukba a tápszer és nem is horpadt be a homlokuk a szívástól… Nem folyt a nyakukba, teljesen cseppmentesen záródott. A rajta lévő szelepnek köszönhetően levegőt sem nyeltek. Még egy nagy előnye, ami nekem fontos volt, hogy nagyon könnyen és gyorsan lehet sterilizálni. Minden gond nélkül párhuzamosan fenn tudtam tartani a szoptatást és a pótlást és nem lettek cumizavarosak. Köszönjük Lansinoh!

by Édesanyák és családok véleménye on Feeding Bottle with NaturalWave® Teat

A Lansinoh cumisüvegek 2020-ban elnyerték a Mumsnet Best címet a „Legjobb cumisüveg szoptatott babáknak” kategóriában.A Mumsnet az Egyesült Királyság legnagyobb online hálózata szülők számára. Ez egy olyan online platform, ahol az anyák és apák tanácsokat, tippeket és tapasztalatokat cserélhetnek. A Mumsnet rengeteg terméket tesztel a piacon, azzal a céllal, hogy megtalálja az abszolút legjobbat. A nyertest legalább 10 konkurens termékkel, szimulált és valós helyzetekben próbálták ki a tapasztalt családok.2020 évben a Lansinoh cumisüvegek kapták meg a legjobbnak járó díjat a szoptatott babáknál.

Én szoptatok, de mellette a Lansinoh cumisüveget használjuk és egyáltalán nem zavart be a fiúnknál.

Ez az egyetlen cumisüveg, amit a jól szopizó lányom elfogadott. 9 hónapos és még mindig szoptatom.

Fantastic! I would not be without my natural wave bottles now. They have made feeding so much easier, no messing with bibs or dribbling and they exactly like the nipple. Ignore all other claims... The Lansinoh natural wave bottles are the real deal. Very happy mummy!

I tried many different brands but she couldn't get the hang of it, the transition between breast and bottle was too confusing until we found this bottle :D The flexibility & softness of teat is so similar to a nipple so she found it easier to use. Highly recommend if you're breastfeeding and wanting to use the bottle on the side.

Love these bottles. I tried lots of diff ones but they werent suitable for my prem baby. These were great for her small mouth.

Fab bottle and teat. My baby takes to this teat really well and the slow flow size 2 teat is ideal for a feed which is not too fast. He takes in minimal air with these teats so doesn't need a lot of burping afterwards.

I love these bottles, my little boy is able to hold these a lot easier than the tommee tippee bottles...

As a midwife & mother I love these bottles, my daughter was 100% breast fed and come 6 months she would not drink water from any bottles until we tried these,now I'm back at work she has EBM using only these bottles. I watch her drink from them and her mouth & tongue have the same attachment as when she feeds from me, excellent bottles.

Page 1 of 2:
«
 
 
1
2
 
»
 
  • Feeding Bottle With NaturalWave™ Teat Used To Feed Baby By Dad
  • Feeding Bottle With NaturalWave™ Teat Used To Feed Baby By Dad
  • Zita

    4 4 4 4 4

    Első két babámmal szerencsém volt, mert hat hónapos korukig tudtam szoptatni igény szerint. A harmadik terhességemből ikerfiúk születtek. Azt terveztem, hogy őket is csak szoptatni fogom. Az elején, amikor még kisebb volt az igény ez sikerült is. Sajnos hamar eljött az idő, amikor már pótlásról kellett gondoskodni. Mivel az előző gyermekeimnél nem volt szükség cumisüvegre, így nem ismertem szinte egyiket sem. Elkezdtem nézelődni és rögtön szimpatikus lett Lansinoh BPA és BPS mentes cumisüveg. Már ránézésre is úgy láttam a cumi alakjáról, hogy a formája mintha utánozná a mellet, hiszen nagyon rugalmasnak, nyújthatónak tűnt a cumi része. Az első alkalommal, amikor kipróbáltuk, mondhatni tökéletesnek bizonyult. Nem dőlt a szájukba a tápszer és nem is horpadt be a homlokuk a szívástól… Nem folyt a nyakukba, teljesen cseppmentesen záródott. A rajta lévő szelepnek köszönhetően levegőt sem nyeltek. Még egy nagy előnye, ami nekem fontos volt, hogy nagyon könnyen és gyorsan lehet sterilizálni. Minden gond nélkül párhuzamosan fenn tudtam tartani a szoptatást és a pótlást és nem lettek cumizavarosak. Köszönjük Lansinoh!

  • Édesanyák és családok véleménye

    4 4 4 4 4

    A Lansinoh cumisüvegek 2020-ban elnyerték a Mumsnet Best címet a „Legjobb cumisüveg szoptatott babáknak” kategóriában.

    A Mumsnet az Egyesült Királyság legnagyobb online hálózata szülők számára. Ez egy olyan online platform, ahol az anyák és apák tanácsokat, tippeket és tapasztalatokat cserélhetnek. A Mumsnet rengeteg terméket tesztel a piacon, azzal a céllal, hogy megtalálja az abszolút legjobbat. A nyertest legalább 10 konkurens termékkel, szimulált és valós helyzetekben próbálták ki a tapasztalt családok.

    2020 évben a Lansinoh cumisüvegek kapták meg a legjobbnak járó díjat a szoptatott babáknál.

  • Évi

    4 4 4 4 4

    Én szoptatok, de mellette a Lansinoh cumisüveget használjuk és egyáltalán nem zavart be a fiúnknál.

  • Anikó

    4 4 4 4 4

    Ez az egyetlen cumisüveg, amit a jól szopizó lányom elfogadott. 9 hónapos és még mindig szoptatom.

  • Natalie McGuire

    4 4 4 4 4

    Fantastic! I would not be without my natural wave bottles now. They have made feeding so much easier, no messing with bibs or dribbling and they exactly like the nipple. Ignore all other claims… The Lansinoh natural wave bottles are the real deal. Very happy mummy!

  • Emma-Louise Smith

    4 4 4 4 4

    I tried many different brands but she couldn’t get the hang of it, the transition between breast and bottle was too confusing until we found this bottle 😀 The flexibility & softness of teat is so similar to a nipple so she found it easier to use. Highly recommend if you’re breastfeeding and wanting to use the bottle on the side.

  • Rebecca P

    4 4 4 4 4

    Love these bottles. I tried lots of diff ones but they werent suitable for my prem baby. These were great for her small mouth.

  • Catie Rayner

    4 4 4 4 4

    Fab bottle and teat. My baby takes to this teat really well and the slow flow size 2 teat is ideal for a feed which is not too fast. He takes in minimal air with these teats so doesn’t need a lot of burping afterwards.

  • Corinna

    4 4 4 4 4

    I love these bottles, my little boy is able to hold these a lot easier than the tommee tippee bottles…

  • Lydia Easter

    4 4 4 4 4

    As a midwife & mother I love these bottles, my daughter was 100% breast fed and come 6 months she would not drink water from any bottles until we tried these,now I’m back at work she has EBM using only these bottles. I watch her drink from them and her mouth & tongue have the same attachment as when she feeds from me, excellent bottles.

  • Katie Royle

    4 4 4 4 1

    I advise Lansinoh products to all my postnatal ladies! Any free samples would be appreciated.

  • Ana

    4 4 4 4 4

    Very good product. I love it.

  • Aimee Rogers

    4 4 4 4 4

    I’m breastfeeding and i wanted to express so i tried two brands of bottles and no luck so tried the Momma bottles and she absolutely loves them best bottles ever and can easily switch between both.

  • Guest

    4 4 4 4 1

    Would be five stars but baby still quite windy with these and no stopper to store milk in bottle. Tried other leading brands, none were as soft and latch friendly as these, no fuss when tried!!

  • Guest

    4 4 4 4 4

    I have used you product before and my little man loves it.

  • Amy

    4 4 4 4 4

    I’m so happy. After large battles with many bottles, I thought I had nothing to lose by using the teat that came with my pump. My little girl just drained it no problems! Her latch looked perfect!

  • Guest

    4 4 4 4 4

    At last I’ve found a bottle that my breastfeeding baby will take! Thankyou, this product is fabulous. Now I can happily express milk and give him a bottle.

  • Guest

    4 4 4 4 4

    The BEST bottle! I bought/tried every single bottle there is on the market and this is the only one that my little girl would take. She was EFB for 4 months – Highly recommend!

Termékvideók

  • Nézd meg videónkat a Lansinoh cumisüveg és a NaturalWave® természetes hullámvonalú etetőcumi legfontosabb tulajdonságairól!

  • Hogyan tisztítsd megfelelően a Lansinoh cumisüveget NaturalWave® természetes hullámvonalú etetőcumival?

  • A160ml-es és 240ml-es cumisüvegek 360°-os körbeforgatása!

  • A160ml-es cumisüveg 360°-os körbeforgatása!

  • Tulajdonságok
  • Leírás
  • Termék leírás
  • Segítségre van szükséged?
  • GYIK
  • Díjak
  • A termék tulajdonságai:

    Az etetőcumi tulajdonságai:

    • Csak a baba szívására nyílik meg, ezért a fogorvosok kiemelten ajánlják.
    • Egybeöntött, különböző vastagságú és textúrált hasonló, mint a mellbimbó és a bimbóudvar.
    • Extra puha, 100% szilikonból készült.
    • Formája az anyamellet utánozza, rugalmas, nyújtható anyagú, hosszú élettartamú.
    • Egyedülálló, fokozatosan ívelt kialakítása lehetővé teszi a természeteshez közeli szopási folyamatot.
    • Dupla peremmel fekszik fel a üveg nyakára, ezért 100%-ban cseppmentes.
    • A levegőáramlást biztosító speciális szelepe miatt kevesebb a lenyelt levegő, a hasfájás és ritkább a bukás.
    • A cumi csúcsában lévő megerősítések megakadályozzák, hogy összetapadjon.
    • Kevesebb alkatrész – könnyen összeszerelhető és tisztítható
    • BPA és BPS mentes
  • Leírás:

    Annak érdekében, hogy elérd a tervezett kizárólagos szoptatási időszakot, – de valami miatt mégsem tudod szoptatni kisbabádat – akkor azt is választhatod, hogy lefejed értékes anyatejedet és tárolod, hogy mindig elérhető legyen, amikor a picinek szüksége van rá. Ilyenkor az apuka, más családtag vagy barát meg tudja etetni babátokat.

    Javasoljuk, hogy hat-nyolc hétig rendszeresen szoptass mielőtt bevezeted a cumisüveget. Szintén jó ötlet, ha megbeszéled az összes lehetőséget a védőnővel vagy a gyermekorvossal, illetve a szoptatási tanácsadóval. Az is lényeges, hogy legyen meg a lehetőséged arra, hogy a babád ismét szophasson, ezért is fontos a megfelelő cumisüveg kiválasztása. A puha, nyúlékony, jól összepréselhető szilikon etetőcumival kevésbé alakul ki a cumizavar.

    A Lansinoh cumisüveg használatával kicsid élvezheti a lefejt anyatejedet, még akkor is, ha távol vagy tőle. Több mint 50 éves kutatás alapján, a Lansinoh etetőcumi a baba ösztönös szopási mechanizmusához hasonló ivást tesz lehetővé és kevésbé zavarja meg a száj természetes fejlődését. A szoptatás és a cumisüveges etetés között könnyebb váltást biztosít arra, hogy fenntarthasd a bevált szopási technikát.

    A Lansinoh természetes hullámvonalú etetőcumi a baba nyelvét hullámszerű mozgásra ösztönzi a száj és állkapocs természetes fejlődéséért. Kevésbé zavarja meg a bevált szopási módot. Széles körű kutatások kimutatták, hogy a baba szopási ritmusa nagyon különbözik a felnőttekétől és három kulcsfontosságú lépésből áll.

    A babák szopási folyamata:

    1. Ajkait kifelé fordítva rátapad a bimbóra és udvar egy részére.
    2. A nyelvével összenyomja a bimbót és hullámszerű mozgással a szájpadlásához préseli. A szájüregében lévő vákuummal üríti ki a tejet.
    3. Nyelvének hátsó része megemelkedik és a tejet a nyelőcsövébe vezeti, lenyeli.

    A Lansinoh etetőcumi már kialakult szopási technika esetén nem valószínű, hogy rontja a természetes szopási folyamatot.

    Submit your review
    1
    2
    3
    4
    5
    Submit
         
    Cancel

    Create your own review

    Average rating:  
     18 reviews

    Első két babámmal szerencsém volt, mert hat hónapos korukig tudtam szoptatni igény szerint. A harmadik terhességemből ikerfiúk születtek. Azt terveztem, hogy őket is csak szoptatni fogom. Az elején, amikor még kisebb volt az igény ez sikerült is. Sajnos hamar eljött az idő, amikor már pótlásról kellett gondoskodni. Mivel az előző gyermekeimnél nem volt szükség cumisüvegre, így nem ismertem szinte egyiket sem. Elkezdtem nézelődni és rögtön szimpatikus lett Lansinoh BPA és BPS mentes cumisüveg. Már ránézésre is úgy láttam a cumi alakjáról, hogy a formája mintha utánozná a mellet, hiszen nagyon rugalmasnak, nyújthatónak tűnt a cumi része. Az első alkalommal, amikor kipróbáltuk, mondhatni tökéletesnek bizonyult. Nem dőlt a szájukba a tápszer és nem is horpadt be a homlokuk a szívástól… Nem folyt a nyakukba, teljesen cseppmentesen záródott. A rajta lévő szelepnek köszönhetően levegőt sem nyeltek. Még egy nagy előnye, ami nekem fontos volt, hogy nagyon könnyen és gyorsan lehet sterilizálni. Minden gond nélkül párhuzamosan fenn tudtam tartani a szoptatást és a pótlást és nem lettek cumizavarosak. Köszönjük Lansinoh!

    by Édesanyák és családok véleménye on Feeding Bottle with NaturalWave® Teat

    A Lansinoh cumisüvegek 2020-ban elnyerték a Mumsnet Best címet a „Legjobb cumisüveg szoptatott babáknak” kategóriában.A Mumsnet az Egyesült Királyság legnagyobb online hálózata szülők számára. Ez egy olyan online platform, ahol az anyák és apák tanácsokat, tippeket és tapasztalatokat cserélhetnek. A Mumsnet rengeteg terméket tesztel a piacon, azzal a céllal, hogy megtalálja az abszolút legjobbat. A nyertest legalább 10 konkurens termékkel, szimulált és valós helyzetekben próbálták ki a tapasztalt családok.2020 évben a Lansinoh cumisüvegek kapták meg a legjobbnak járó díjat a szoptatott babáknál.

    Én szoptatok, de mellette a Lansinoh cumisüveget használjuk és egyáltalán nem zavart be a fiúnknál.

    Ez az egyetlen cumisüveg, amit a jól szopizó lányom elfogadott. 9 hónapos és még mindig szoptatom.

    Fantastic! I would not be without my natural wave bottles now. They have made feeding so much easier, no messing with bibs or dribbling and they exactly like the nipple. Ignore all other claims... The Lansinoh natural wave bottles are the real deal. Very happy mummy!

    I tried many different brands but she couldn't get the hang of it, the transition between breast and bottle was too confusing until we found this bottle 😀 The flexibility & softness of teat is so similar to a nipple so she found it easier to use. Highly recommend if you're breastfeeding and wanting to use the bottle on the side.

    Love these bottles. I tried lots of diff ones but they werent suitable for my prem baby. These were great for her small mouth.

    Fab bottle and teat. My baby takes to this teat really well and the slow flow size 2 teat is ideal for a feed which is not too fast. He takes in minimal air with these teats so doesn't need a lot of burping afterwards.

    I love these bottles, my little boy is able to hold these a lot easier than the tommee tippee bottles...

    As a midwife & mother I love these bottles, my daughter was 100% breast fed and come 6 months she would not drink water from any bottles until we tried these,now I'm back at work she has EBM using only these bottles. I watch her drink from them and her mouth & tongue have the same attachment as when she feeds from me, excellent bottles.

    Page 1 of 2:
    «
     
     
    1
    2
     
    »
     
  • Termék leírás:

    • 160 ml-es cumisüveg lassú folyású etetőcumival
    • 240ml-es cumisüveg közepes folyáserősségű etetőcumival
    • 2 x 240 ml-es cumisüveg közepes folyáserősségű etetőcumival
  • Ha segítségre van szükséged ezzel a termékkel kapcsolatban, kattints az alábbi linkre

    Lépjen kapcsolatba velünk Használati útmutató letöltése
    • A Lansinoh cumisüvegek BPA- és BPS mentesek?

      Igen, a Lansinoh cumisüvegek és etetőcumik mind BPA, mind BPS mentesek. A cumisüvegek polipropilén műanyagból készülnek, amely szintén vegyi- és adalékanyag-mentes.
    • Miből készülnek a Lansinoh cumisüvegek és etetőcumik?

      A cumisüveg, a leszorító gyűrű és a kupak polipropilén (PP) műanyagból készül, amely vegyszer-, adalék-, BPA- és BPS-mentes. Az etetőcumik 100% szilikonból készülnek, amely szintén BPA- és BPS mentes.
    • Mi az a BPA és a BPS, és miért kellene olyan cumisüveget választani, amely ezeket nem tartalmazza?

      Mivel a biztonság a Lansinoh első számú prioritása, proaktív intézkedéseket tettünk annak érdekében, hogy a Lansinoh cumisüvegek és etetőcumik mind BPA és BPS MENTESEK legyenek. A BPA vagy biszfenol-A egy olyan vegyi anyag, amelyet elsősorban a polikarbonát műanyagok előállításában használnak. Ez ösztrogéncsökkentőként működik és széles körben „hormonbontóként” ismert. A tanulmányok összekapcsolták a BPA-t a rákkal, a depresszióval, a 2-es típusú cukorbetegséggel, a szívbetegséggel és számos más megbetegedéssel. A BPA különösen veszélyes lehet várandósan, csecsemőkorban és gyermekkorban - annyira, hogy a világ számos kormánya betiltotta a BPA-t a cumisüvegek és egyéb baba termékek gyártásánál. A BPS vagy biszfenol S a BPA alternatívája, amelyet egyes gyártók lágyítóként használnak a BPA helyett. A BPS szintén „hormonromboló hatású” és ugyanolyan veszélyesnek tekinthető, mint a BPA. Ez jelenleg megengedett a cumisüvegek és hasonló termékek gyártásakor.
    • Miben különbözik a Lansinoh cumisüveg a többi cumisüvegtől?

      A Lansinoh cumisüveg az új Lansinoh Fejés-Tárolás-Etetés megoldás része, amely lehetővé teszi az anyák számára, hogy ugyanazt a palackot használják fejésre, tárolásra és etetésre. A cumisüveg kompatibilis a Lansinoh három mellszívójával: kézi mellszívó, kompakt elektromos mellszívó és a 2 az 1-ben elektromos dupla mellszívóval. A kényelem érdekében a cumisüveg kompatibilis a NaturalWave™ etetőcumikkal. Ezeket kifejezetten azért fejlesztettek ki, hogy segítsenek az anyukáknak könnyebben átváltani a szoptatás és a cumisüveg között, azzal a nyugodt tudattal, hogy a baba visszatér a szopáshoz. Az anyák a cumisüveget is használhatják anyatejük tárolására is. A széles nyakú üvegek különösen könnyen tisztíthatók. A cumisüveg NaturalWave ™ cumival kapható, amely a baba nyelvét hullámvonalú mozgásra ösztönzi a már rögzült szopási mód védelmében, amit így nem zavar meg.  
    • Mit jelent az AVS, hasfájást megelőző levegőztető rendszer?

      A hasfájást megelőző levegőztető rendszer csökkenti a levegőnyelést, ezáltal csökkenti a bélgáz mennyiségét, valamint a kólikával (hasfájással) összefüggésben lévő tüneteket.
    • Milyen folyáserősséggel kaphatók a Lansinoh etetőcumik?

      A Lansinoh NaturalWave™ etetőcumik lassú, közepes és gyors folyáserősségben kapható, a baba igényeihez igazodva. Azt az erősségű etetőcumit kell használni, amilyen folyáserősséget a csecsemő szoptatás közben megszokott. Minden gyermeknek más az étkezési szokása, így 3 különböző folyáserősségű etetőcumit kínálunk, mert tudjuk, hogy egyetlen egy típus nem működik minden babánál.
    • Hogyan tudom megkülönböztetni a lassú, közepes és gyors folyáserősségű etetőcumikat?

      Az etetőcumi alsó peremén megtalálhatóak a méretek. A lassú folyású etetőcumi esetében a „Size 2S” olvasható a cumin, a közepes folyásúnál „Size 3M”, a gyors folyásúnál pedig a „Size 4L” felirat szerepel.
    • Használhatok cumimosó kefét az etetőcumi tisztításához?

      Használhatsz cumimosó kefét a NaturalWave™ etetőcumi tisztításához, ha szükséges – de fontos, hogy légy óvatos, és ne dugd a kefét a lyukba; mert az nagyon kicsi, és sérülhet a szilikont. A cumikat meleg mosogatószeres vízben is áztathatod, majd leöblíted és szárítod, vagy a mosogatógép felső tartójába is teheted.
    • Betehetem a Lansinoh cumisüvegeket és etetőcumikat mosogatógépbe?

      A Lansinoh cumisüvegek és a NaturalWave™ etetőcumik a mosogatógép felső polcán mosogathatók. Azonban az etetőcumik tartósságának megőrzése érdekében javasoljuk a kímélő kézi mosogatást.
    • Sterilizálhatom a Lansinoh cumisüvegeket és etetőcumikat kifőzéssel?

      A Lansinoh cumisüvegek és a NaturalWave™ etetőcumik vízben forralva 5 percig sterilizálhatók. Teljesen ép edényt használj. Győződj meg arról, hogy elegendő víz van az edényben, és hogy a különböző alkatrészek lebegnek, és nem érintik az edény alját vagy oldalát, mert ezek megolvadhatnak. Ennek megelőzése érdekében tegyél az edénybe egy pamut konyharuhát vagy pelenkát.
    • Mikrohullámú készülékben való melegítés közben rajta kell lennie az etetőcuminak és kupaknak a cumisüvegen?

      NEM JAVASOLJUK, hogy anyatejet vagy bármilyen más folyadékot melegíts babáknak vagy kisgyermekeknek mikrohullámú sütőben. A mikrohullám forró pontokat hozhat létre és károsíthatja a tej összetevőit. A cumisüveg melegítését NEM javasoljuk mikrohullámú készülékben, azért sem, mert megégetheti a baba száját.
    • Csak széles nyakú etetőcumi kapható?

      A NaturalWave™ etetőcumi széles nyakú cumi. Ez lehetővé teszi a baba számára, hogy kellőképpen nagyra nyitott szájjal és széles felületen tapadjon a cumira, hasonlóan ahhoz, amikor tágra nyílt szájjal a mellre tapad.
    • Használhatók a Lansinoh etetőcumik más cumisüvegekkel?

      A Lansinoh NaturalWave™ etetőcumik a Lansinoh cumisüvegekhez készültek, és nem illeszkednek más széles méretű cumisüveghez. Nem javasoljuk az etetőcumi használatát más cumisüvegekkel, mivel a cumikat nem teszteltük más márkák cumisüvegével.
    • Milyen gyakran kell cserélni az etetőcumit?

      Javasoljuk, hogy naponta ellenőrizd az etetőcumi kopását és elhasználódását, és 7 hetente javasoljuk cserélni. Ha azt tapasztalod, hogy a szilikon szakadt vagy egyéb módon sérült, javasoljuk, hogy ne használd tovább. Azt tanácsoljuk, hogy ne tedd ki a cumit közvetlen napfénynek, magas hőnek, de ne hagyd fertőtlenítőszerben („sterilizáló oldatban”) sem az utasításoknál hosszabb ideig, mivel ez gyengítheti az etetőcumi anyagát.
    • Hol lehet megvásárolni a Lansinoh cumisüvegeket és etetőcumikat?

      A Lansinoh cumisüvegek és etetőcumik babaáruházakban, drogériákban és online is megvásárolhatók. További információ.
    • Mikortól kellene cumisüvegből etetnem a babát?

      A csecsemőnek az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás/anyatejes táplálás ajánlott, ezt követően legfeljebb 2 éves korig a megfelelő kiegészítő táplálás mellett folytatott szoptatás az ideális táplálási mód. Javasolt, hogy az első 6 hétben megalapozd a szoptatást, és ezt követően, ha szükséges fontold meg a cumisüveg bevezetését a lefejt anyatej megetetésére.
    • A Lansinoh cumisüvegek kompatibilisek a többi Lansinoh termékekkel?

      Minden cumisüvegünk kompatibilis a kézi és az elektromos mellszívókkal, lehetővé téve így az anyatej lefejését és tárolását, valamint a babát is megetetheted, ha a NaturalWave™ etetőcumit rögzítesz a palackhoz.
  • Legjobb cumisüveg szoptatott babáknak mumsnet BEST 2020

    A Mumsnet az Egyesült Királyság legnagyobb online hálózata szülők számára. Olyan közösség, amelynek célja, hogy megkönnyítse a családok életét más szülők ismereteinek, tanácsainak és támogatásának összegyűjtésével. Ez egy olyan online platform, ahol az anyák és apák tanácsokat, tippeket és tapasztalatokat cserélhetnek.
    A Mumsnet rengeteg terméket tesztel a piacon, azzal a céllal, hogy megtalálja az abszolút legjobbat.
    Mindegyik Mumsnet Best nyertest legalább 10 konkurens termékkel, szimulált és valós helyzetekben próbálták ki a tapasztalt családok.
    A tesztelési időszak végén a termékeket hat kritérium alapján osztályozzák: biztonság és stabilitás, összeszerelés, napi használat, tisztaság és higiénia, esztétika és ár-érték arány.

    2020 évben a Lansinoh cumisüvegek kapták meg a legjobbnak járó díjat a szoptatott babáknál.

Hol kapható?

Szükséged lehet még

Kapcsolódó cikkek